Hírlevelek
Menü

Olvasási mód:

Betűméret:

Betűstílus:

#Pannon GSM

hvg.hu Tech

27 év után visszavonul Drozdy Győző, a magyar mobiltávközlés ikonikus alakja

Drozdy Győzőt 1993-ban az első magyar munkavállalóként szerződtették le a Pannon GSM alapítói. A később Telenor névre váltó operátor meghatározó szakembereként 1993 óta formálta a hazai mobiltávközlés fejlődését. A szolgáltató újabb, jövőre esedékes átnevezéskor már nem lesz a fedélzeten, a vállalati kapcsolatokért felelős vezérigazgató-helyettes most visszavonul.

Bedő Iván Tech

30 éve nagyot fordult az élet Magyarországon: azóta használhatunk mobiltelefont

„A Postától független, úgynevezett kiscellás rádiótelefon-rendszer“. A mai olvasónak már gondolkoznia kellene, miről is írunk, a korabeli olvasó pedig még alig sejtette, mi fán terem az, amiről a rendszerváltás egyéb fontos eseményei közepette 1989 novemberében beszámolt a HVG. Igen, ez volt a mobiltelefon-szolgáltatás, amely egy évre rá működni is kezdett. Most, október 15-én lesz 30 éves az első hálózat.

hvg.hu Tech

Új nevet kap a Telenor, de nem a Pannon lesz az

Már javában zajlik az átmárkázási folyamat tervezése a cseh PPF-csoportnál, amely tavaly megvásárolta a Telenor magyarországi leányvállalatát. Az ügyfelek érzékelni fogják az eredményt: a Telenor helyett új névvel találkozhatnak majd.

MTI Gazdaság

Kevesebbet keresett a Pannon

A Pannon GSM Távközlési Zrt. az első negyedévben 39,237 milliárd forint bevételt ért el, szemben az egy évvel korábbi 43,36 milliárd forinttal, csökkent a kamat- és adófizetés, tőketörlesztés és amortizáció előtti eredménye (EBITDA) is, 18,305 milliárd forintról, 16,513 milliárd forintra.

MTI Gazdaság

Nevet változtat a Pannon mobilszolgáltató

A Pannon felveszi a norvég anyavállalata, a Telenor nevét, s ezzel összekapcsolja a 3,6 millió magyar előfizetőt a 13 európai és ázsiai országban jelen lévő Telenor 174 milliós ügyfélkörével − mondta Anders Jensen, a magyar cég vezérigazgatója.

Itthon

T-Mobile, Pannon, Vodafone. És ki lesz a negyedik?

Alacsony belépési díjjal próbál újabb versenytársat csalogatni a mobilszolgáltatók piacára a Nemzeti Hírközlési Hatóság (NHH). A tenderre jelentkezők ajánlatának komolyságát a mobilpiac meglévő szereplői vitatják, a hatóság azonban állítja, szerencselovagoknak nem adna frekvenciát. Az esélyesek hátterét és üzleti terveit firtattuk.

Eléri egymást a benzin és a dízel ára

Eléri egymást a benzin és a dízel ára

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Nyit a Google: belép a tévé- és filmiparba, indul a 100 Zeros

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Letartóztatták a Gengszterkorzó sztárját

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

Gyurcsány visszavonul a politikától, elválnak Dobrev Klárával

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

6-0-ra kikapott Kanadától a magyar jégkorong-válogatott

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Gyerek, aggastyán és hulla is ült már Szent Péter trónján, de Johanna nem

Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs

Mostantól működik az Aszályvédelmi Operatív Törzs

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Jelentősen csökkent a BMW profitja, de arra várnak, hogy Trump megadja magát vámkérdésben

Itt a középszintű történelemérettségi feladatsorának nem hivatalos megoldása

Itt a középszintű történelemérettségi feladatsorának nem hivatalos megoldása

A címlapról ajánljuk